Valóban mit akarnak a szentendreiek?

A TESZ javaslatával kapcsolatban a következőket szeretném megjegyezni:

Hivatalba lépésem óta egyetlen célt követek: a szentendreiek számára fontos ügyek előmozdítását. Ez mindenki előtt jól ismert tény, ennek érdekében folyamatos konzultációt folytatok az emberekkel, tájékoztatom őket a terveinkről, az elért eredményekről, és folyamatosan érkeznek hozzám írásban, szóban, interneten, levélben és személyesen azok a jelzések, amelyek alapján biztosan meg tudom határozni a helyes irányt.

Soha, egyetlen konzultációs fórumon, soha, egyetlen levélben, semmilyen formában senki nem jelezte azt az igényét, hogy az interneten szeretné olvasgatni a hivatal szerződéseit. Kivétel ez alól a Társaság az Élhető Szentendréért frakciója. A TESZ képviselői ezek szerint nem az emberek igényei alapján fogalmaznak meg előterjesztéseket, hanem egy – civil köntösbe rejtőzött/civil álarc mögé bújt – balliberális párt politikai érdekeit kívánják előmozdítani.

Nekem az emberek azt jelezték, hogy utakat építsünk, parkokat és kerékpáros infrastruktúrát fejlesszünk, a közintézményeinket tegyük rendbe, erősítsük a közösség kohéziós erejét, színesítsük a kulturális program kínálatot, lendítsük fel a helyi ipart és a turizmust, váljunk regionális vezető várossá a térségben. Szerződések web-es elérhetőségéről nem volt szó, ahogy ezt a TESZ-es képviselők, akik dicséretes módon maguk is rendszeresen látogatják a konzultációs alkalmakat, pontosan tudják.

Én a szentendreieket képviselem, ezért nem tudok támogatni olyan kezdeményezést, amely nem a szentendreiek érdekeit, hanem egy balliberális párt céljait szolgálja, és kizárólag annak politikai kommunikációs tevékenységéhez szükségesek.

Szentendre korlátos anyagi erőforrásait a város fejlesztésére kívánom fordítani, és nem szeretnék drága munkaerőt alkalmazni fölösleges adminisztratív tevékenység elvégzésére.

Ne felejtsük el, a hivatal mindenben megfelel az átláthatóság szigorú törvényi előírásainak! A szerződések ellenőrzése a jogi és pénzügyi ellenőrző bizottság feladata, amelynek vezetését éppen az én döntésem alapján kapta meg az ellenzék.

Az ellenőrzés lehetősége és felelőssége teljes mértékben adott a bizottság számára, kérem, hogy ezt ne próbálják a nyilvánosságra való hivatkozással megspórolni.

Nekem a szentendreiekkel van elszámolni valóm. Ezért ahogy eddig is, ezután is csak és kizárólag az itt élők szempontjait tudom a középpontba helyezni, az itt élők érdekeit tudom képviselni. A szentendrei közélet a választások óta hála Istennek nem a politikai adok-kapokról szól, hanem a város fejlesztéséről, közös ügyeinkről. Kérem, hogy őrizzük meg figyelmünk középpontjában a város érdekeit, és továbbra is csak azt szolgáljuk!

2015.03.10.

Advertisements
%d blogger ezt kedveli: