Verseghi-Nagy Miklós

2016. február havi bejegyzések

Eljött az idő, hogy összefoglaljam a Közkonyhán két hét alatt szerzett tapasztalataimat. Ahol az ebédek finomak és változatosak voltak, sok esetben jobbak, mint a városban elérhető menük általában. És hát ne felejtsük el azt sem, hogy egészségesebbek is, mint a reform előtti időkben. Azt gondolom, az ember hajlamos ragaszkodni ahhoz, amit megszokott, és nehezen változtat, mert minden új, minden változtatás átmeneti kényelmetlenséggel is jár. Az ellenérzést tehát maga a változtatás szüli, a… Tovább

Egy hete ebédelünk a Közkonyhán munkatársaimmal, hogy saját tapasztalatokat gyűjtsünk a megreformált közétkeztetésről, amiről hallani jót is, kritikát is. Véleményem egy hét után dióhéjban: az étel változatos, finom és egyáltalán nem sótlan, íztelen – ez az egyik leggyakoribb panasz rá.  Az elmúlt héten volt főzelék és magyaros húsétel hagyományos körettel, gazdag raguleves és édes második fogás. Nem hiányoltuk egyikből sem a sót, s ami fontos: a húsok sosem voltak rágósak, mócsingosak, mint… Tovább

Mégpedig finom spenótot ettünk, pontosan ugyanazt, amit még rajtunk kívül vagy 3000 gyerek elfogyasztott ma vélhetően jó étvággyal a Központi Konyhán, vagy éppen az iskolája ebédlőjében. Tudom persze, hogy a spenóttal a történelem folyamán sohasem voltak teljesen kibékülve a gyerekek, de ha finoman van elkészítve, és nincs már tele a gyerek hasa a büfében vásárolt mindenféle nasival, akkor bizony kiürülhetnek azok a zöld főzelékkel tele tányérok. Azért is írom le ezeket, mert… Tovább