Életrajz

DSC00367Nem önmagadé vagy, hanem a közösségé.”

(Kölcsey Ferenc)

A 47 éves Verseghi-Nagy Miklós szerény körülmények között élő értelmiségi családban nevelkedett, ahol a legnehezebb időkben is őrizték a polgári hagyományokat. Miklóst, öccsét és nővérét közgazdász édesapjuk a tisztességre, a kemény és becsületes munkára nevelte, míg édesanyjuktól a nyitottság, és a mások iránti tisztelet fontosságát tanulták.

A középiskola után a matematika és a fizika iránti különleges érdeklődése és tehetsége vezette a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol villamosmérnökként végzett. Az egyetemet egy rövid amerikai ösztöndíj követte, ahol – a szakmai fejlődés mellett – felsőfokú angol nyelvtudását is megalapozta. Hazatérve egy akkor induló telekommunikációs cégnél állt munkába mérnökként. Az itt töltött több mint egy évtized alatt oroszlánrészt vállalt a 2 fős irodai vállalkozás 500 fős nagyvállalattá alakításában. Szervezetirányítási tapasztalatait kiválóan tudta kamatoztatni azoknál az informatikai cégeknél, ahol később ügyvezető igazgatóként dolgozott, majd a közszférában a Semmelweis Egyetem kötelékében, ahol jelenleg az operatív főigazgatói posztot tölti be.

Vezetőként azt vallja, hogy a hatékony feladatellátáshoz elengedhetetlen a munkatársak motiválása, a szervezetre és a személyes pályára vonatkozó jövőkép világos kommunikációja, a kihívást és sikerélményt biztosító feladatok meghatározása és a végrehajtás ellenőrzése.

Orvos feleségével és négy gyermekével 1998 óta él Szentendrén. A közösség szolgálatát mindig a szívügyének tekintette, ezért hamar bekapcsolódott a helyi civil életbe. Dolgozott az önkormányzat mellett a környezetvédelmi munkacsoportban, és elnöki tisztséget töltött be a Városi Szolgáltató Zrt. felügyelőbizottságában, és lelkesen szervezi a Szentendrei Konzervatív Esték helyi rendezvényeit.

A közösség szolgálata és a hit egész életében elkísérte. 2009-ben hittanári képesítést is szerzett, egy évet foglalkozott sajátos nevelési igényű gyermekekkel, mint nevelő, és máig aktív tagja a Keresztelő Szent János plébánia közösségének.

Szabadidejét legszívesebben családjával tölti. Ha tehetik, kerékpárra ülnek és túrákat tesznek a környéken, de az is előfordul, hogy leülnek a zongorához és csak úgy játszanak a maguk szórakoztatására.

Polgármesterként azt tartaná sikernek, ha öt év múlva Szentendre egy pezsgő életű, lüktető és vonzó Duna-parti város lenne, ahol jól érzik magukat az itt lakók, és ahová nem csak egy délutánra ugranak ki az ide látogatók. Ahol megtalálja a számára értékes időtöltést az itt élő fiatal és az ide érkező nyugdíjas turista, ahol újra jár a konflis a belvárosban, a sétálókat térzene szórakoztatja, és nem kell derékig érő gazon és elszáradt fagyalbokrokon átgázolni ahhoz, hogy lejussunk a folyópartra. Egy olyan várost képzel el, amelynek jó gazdája a felelősséget vállaló, olajozottan működő polgármesteri hivatal és ahol mindenki úgy érzi, hogy meghallgatják, figyelembe veszik a véleményét, figyelnek az igényeire.

Ennek eléréséhez kész tudása legjavát adni, és csatasorba állítani azt a képességét, amely ahhoz kell, hogy a legkülönfélébb érdekek között is megtalálja a mindenki számára előnyös megoldást. Mert vallja, hogy „egymásra utaltan élünk, ezért a közösségek a jövőben való boldogulásunk alapkövei”.